Petra (Jordánia)
2016. november 19. írta: tboros

Petra (Jordánia)

Biztosan látta már fényképen. Biztosan látta már az Indiana Jones filmben. Biztosan hallott róla mint a világ 7 új csodájának egyikéről. Biztosan azt várja, hogy élőben csalódást okoz. De nem. A jordániai Petra városa azon kevés úticél között van, amely a valóságban még annál is lenyűgözőbb, mint a leírások alapján gondoljuk. A 2000 éves templomok, sírhelyek és utcák egy rejtélyes nomád nép utolsó nyomai a világban.

15003452_10155430251906679_7826943548273659810_o.jpg

A Kolostor - Al-Deir

Petra városa a Közel-Kelet egyik utolsó nyugodt és biztonságos szegletének, Jordániának az első számú látványossága, mely a Vörös-tenger és a – geográfusok és a jordánok által egyaránt tóként kezelt – Holt-tenger között fekszik. Ugyan a régiót már több ezer éve lakják emberek, de a Római Birodalom idején vált fontos üzleti központtá, amikor a nabateus nép lefölözte a területet is értintő kínai selyemkereskedelem, indiai fűszerkereskedelem és arábiai tömjénkereskedelem hasznát. Az arámi nyelven beszélő nabateusok eredetileg nomád nép volt, akik azonban fejlett vízvezetékrendszereik révén az i.e. 6. századtól mesterséges oázisokat létesítettek, és így új kereskedelmi útvonalakat hoztak létre. Az egyiptomi, a görög, a római és a bizánci kultúra hatására építettek templomokat és síremlékeket, de ők maguk továbbra is elsősorban sátrakban éltek. Fővárosuk, Petra épületei is főleg templomokból és sírhelyekből áll, melyeket részben sziklákból faragtak ki, részben maguk építettek – így alakult ki a városra jellemző egyedi stílus. A nabateus civilizáció az arab-oszmán háborúk és a kereskedelmi útvonalak átalakulása után szűnt meg. Petrát a beduin törzsek lakták be, de az európaiak számára évszázadokig ismeretlen hely volt, míg egy fiatal svájci kutató, Jean Louis Burckhardt fel nem fedezte újra a Nyugat számára 1812-ben.

A beduinok ezzel nagyon rosszul jártak, mivel néhány évtizeddel később a jordán kormány kitelepítette a törzset a romváros területéről, hogy átadják a helyüket az egyre növekvő számú turistának. Akik természetsen meg is érkeztek, és az 1930-as évektől kezdve folyamatosan áramlottak erre a misztikus helyre. Az utolsó döfést Petra elszigeteltségének Steven Spielberg adta meg, aki az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című film csúcsjeleneteit itt forgatta, és így a popkultúra kitörölhetetlen részévé vált a város.
14976723_10155430252536679_8576594040210789770_o.jpg

A Kincstár nevű templom - Al-Khazneh

Petra romvárosa azonban korántsem csak abból az egy-két épületből áll, melyeket leginkább látunk a fényképeken és a filmekben. A híres Kincstár és a Kolostor talán a két legismertebb látványosság itt, de a területen több mint 800 történelmi emlék van. Ezek között találhatunk egyszerűbb sírokat, obeliszkeket, amfiteátrumot, utcákat és kegyhelyeket. Ezért a legrosszabb, amit egy petrai látogatáskor tehetünk, hogy mindössze néhány órát szánunk a város megtekintésére.

Érdemes tehát már este a Petra melletti Wadi Musa városába érni és megszállni, hogy napfelkeltekor már az ágyunkból kipattanva csodálhassuk a romokat. A kényelmeseknek – és a közel-keleti ételek rajongóinak – egyből a világörökség bejáratánál ott van a Mövenpick Resort Petra, melynél szebb helyen nem is lehet eltölteni a látogatásunk előtti estét és éjszakát. Ha sikerült hajnalban felkelnünk, akkor szinte egyedül sétálhatunk át a Siq-en, egy több mint egy kilométer hosszú és mindössze néhány méter széles kanyonszerű folyosón a város bejáratáig. Ekkor, erejünk teljében, még felesleges luxusnak tűnik igénybe venni azt a lehetőséget, hogy öszvér- vagy lóháton tegyük meg ezt a 20 perces utat - visszafelé már erről más lesz a véleményünk. 

A Siq végén pillanthatjuk meg a Kincstárat, mely a délelőtti fényekben a legszebb. A Kincstár valójában egy hellenisztikus homlokzatú királyi síremlék, melyben III. Aretasz nabateus király nyugszik.

Az épület megtévesztő neve onnan származik, hogy a legenda szerint egy egyiptomi fáraó rejtette el az épületben a kincseit. Beduinok és kincsvadászok időről-időre megpróbálták a homlokzaton található urnát szétlőni, hátha abban van a legendabéli arany, de egyelőre semmit nem találtak.  

A Kincstár azonban csak a napunk kezdete: innen tovább sétálva előbb az úgynevezett Homlokzatok Utcája fogad minket, majd egy amfiteátrum. A Homlokzatok Utcája több emelet magasan sírok tucatjait foglalja magába – a nabateusok azt gondolták, ha magasra építik a sírokat, akkor a banditák nem rabolják majd ki azokat. Ez persze nem így történt, így ma a legtöbb sírboltozaton belül nem sok látnivaló van

15016205_10155430252116679_1857622056348618430_o.jpg

A Homlokzatok Utcája - sírhelyek több emelet magasan

Ezen a részen van meg először az esélyünk, hogy végképp magunk mögött hagyjuk a többi utazót, és  szinte teljesen magányosan egy túra keretében fedezzük fel Petra kevésbé ismert részeit. Akár 10-20 kilométert is túrázhatunk innen - újabb sírokat, templomokat, emlékműveket felfedezve. Annyira persze itt sem leszünk elhagyatott tájon, hogy ne találjunk egy-egy beduinok által működtetett teázó-sátrat, ahol a szomjunkat olthatjuk és beszélgethetünk a helyiekkel. Ez utóbbit megkönnyíti, hogy a kétezres évek elején annyi magyar turista kereste fel a régiót, hogy sok arab és beduin a mai napig beszél néhány szót a nyelvünkön. Tehát ne lepődjünk meg, ha magyarul, a „Csinos csacsival a kolostorba?” mondattal próbálják kínálni a helyiek „taxi” szolgáltatásaikat.

15025310_10155430251901679_1853755708201515506_o.jpg

Tevén, lovon és öszvéren is bejárhatjuk Petrát - de igazából gyalog a legnagyobb élmény

Ha sikerül ellenállni a „csinos csacsinak”, akkor gyalog olyan magaslatokra mászhatunk fel, ahonnan teljesen új szemszögből nézhetjük meg a várost. Felfedezhetjük a víz szerepét a település életében: kutak, fürdők és szökőkutak romjain keresztül. A Petrát éltető patak ráadásul a legenda szerint nem volt más, mint az a bibliai vízfolyam, melyet Mózes fakasztott a sziklából a szomjazó zsidóknak, amikor a Kánaán felé tartottak vándorlásuk során. 

Érdemes azonban figyelnünk arra, hogy - hacsak nem több napot töltünk Petra területén - nehogy kihagyjuk a leglátványosabb emléket, a hatalmas Kolostort, mely egy közel háromnegyedórán át tartó lépcsőzés után érhető el.  A hely a nevét onnan kapta, hogy a bizánci időkben keresztény templomként szolgált. Ha a Kolostorhoz délután érkezünk meg, akkor a legszebb fényekben láthatjuk  - fotómániások biztosan órákat fognak itt eltölteni. 14976636_10155430252596679_2632361882005508863_o.jpg

A Kolostor naplemente előtt 

Petra persze mindezeken túl is számtalan élményt tartogat. És nem csak nekünk, hanem a régészeknek is, akik nagyjából még csak a terület egyötödét tárták fel. Ahogy mi is akár ötszörennyi időt is eltölthetünk itt: részt vehetünk gyertyafényes "Perta by Night" túrán, néhány kilométerrel arrébb megnézhetjük a "Kis Petrát", ahol a világ egyik legősibb települése (Al-Beidha) is található, főzhetünk közel-keleti ételeket a "Petra Kitchen"-ben, vagy felfrissülhetünk a Mövenpick medencéjében mielőtt megisszuk sörünket a világ legrégebbi bárjában a "Cave Bar"-ban.  

15002427_10155430252086679_5459308264549630162_o.jpg

Tevék és beduinok várakoznak a nabateus sírok tövében

A Budapesttől 2374 kilométerre fekvő Petrát a jordán fővárosból Ammanból, a tengerparti Akabából vagy az izraeli Eilátból közelíthetjük meg legegyszerűbben. Ammanba és Akabába átszállással juthatunk el például a Turkish Airlines-szal. Eilatba pedig közvetlen Ryanair járat van Budapestről. A tömegközlekedés egyik nagyvárosból sem a legegyszerűbb, így ha kevés időnk van, érdemes autót bérelni, a tökéletesen karbantartott jordán utakon egyszerű ugyanis a vezetés. Petra 1985-ben került fel az UNESCO világörökség listájára.  

Hasznos linkek: 

Petra honlapja

Jordanpass bérlet a jordán turisztikai látványosságokhoz

Hotel és étterem (Mövenpick) 

Repülőjegy Jordániába (Turkish Airlines)

Repülőjegy Eilatba (Ryanair)

Autóbérlélés (Europcar) 

 

Szeretsz utazni? Kövess minket a Facebook oldalunkon!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1511972056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.11.20. 11:31:38

Nekem a Machu Picchu meglátogatása előtt voltak komoly félelmeim, hogy nem is annyira extra, mint gondoltam, aztán a valóság brutálisan felülmúlta minden álmomat!
vilagevo.hu/2012/11/13/peru_gasztronomiailag_egyetlen_rossz_helye

SD9 2016.11.20. 14:09:56

@világevő: Machu Picchu meglátogatása nekem is tervbe van véve.
Már a fotókon is annyira hihetetlen, hogy szerintem élőben képtelenség csalódni benne. A mögötte lévő hegycsúcsot is meg lehet mászni, az ott készült fotók is elképesztőek.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.11.20. 15:04:15

@SD9: a Wayna Picchu, igen, helyette inkább nézegettem még öt órát innen.
süti beállítások módosítása