Maszada erőd (Izrael)
2014. augusztus 20. írta: tboros

Maszada erőd (Izrael)

Az izraeli Maszada erőd helyszínénél nehezebb lenyűgözőbbet találni: a Júdeai-sivatagban fekszik, közel a Holt-tengerhez, egy fennsík tetején, több száz méter magasan, mégis (részben) a tengerszint alatt. Itt vívtak szó szerint utolsó vérig menő csatát a rómaiak és a zsidók közel 2000 éve: a végeredmény a várat reménytelenül védő zsidó katonák és családjuk tömeges öngyilkossága lett. Az erőd, ahol még Nagy Heródes is palotát épített, ma a világörökség része. 

masada-herods-palace.jpg

A Maszada erőd légifelvételen (Forrás: goworldtourism.com)

A Jeruzsálemtől és Tel Avivtól is néhány órányi autóútra fekvő Maszada pont úgy néz ki, ahogy a bibliai tájakat elképzeli az ember mielőtt Izraelbe utazik. Vöröslő sivatag, a semmiből abszurd módon kiemelkedő hegyek, elviselhetetlenül sós tenger, várromok. Mindez a tenger szintje alatt - ez utóbbiból persze semmit nem érzékelünk, de a tudat mégis izgalmassá teszi a környéket. Arra a hegytetőre, ahol most a Maszada erőd fekszik, az időszámításunk előtti I. században építettek először falakat, majd Heródes itt húzta fel a Római Birodalom legimpozánsabb villáit és palotáit. A sziklák által képzett természetes teraszokon fürdők, mozaikkal díszített termekből álló házak és persze egy zsinagóga állt. Évtizedekig római légiók őrállomása volt a hely, míg egy csellel el nem foglalta az akkor már római elnyomás alatt álló fanatikus zsidók egy csoportja. Néhány év múlva a várat - óriási, többéves küzdelem árán - visszafoglalták a rómaiak, de a Maszadát védő közel 1000 ember inkább öngyilkos lett, semmint, hogy megadják magukat. Viták vannak arról, hogy mindez igaz-e vagy csak legenda, de tény, hogy azóta Maszada a hősiesség, a becsület, a hazaszeretet szimbóluma az izraeliek számára. "Többé Maszada nem eshet el!" - hangzik az izraeli katonák jelszava. 

P1020324.JPG

 A Júdeai-sivatag szélén magasló hegyek a Maszada erődből nézve

A Maszada erődbe (itt jegyezzük meg, hogy maga a Maszada szó is erődöt jelent héberül) két módon lehet feljutnia az utazónak: felvonóval és gyalog. Ez utóbbit ajánljuk, ráadásul ennek is a nehezített változatát, a napfelkelte előtti hegymászást. Mivel a környéken gyakori a 40 fok feletti napközbeni hőmérséklet, így érdemes még sötétben elindulni, amikor "csak" 25-30 fok van. A közel 1 órás mászás így is elég megterhelő lehet, főleg azoknak, akik nem szoktak hozzá a hajnali négy órás keléshez. De az élmény mindenért kárpótol. Ezen a tájon a napfelkelte leírhatatlan: teljes csend, kopárság, rengeteg madár és a naptól vöröslő várfal maradványok.

P1020325.JPG

Az erőd falán ülő madár napfelkeltekor

Fenn az erődben nincs olyan sok látnivaló, mint várnánk. Természetesen oda lehet képzelni a romok fölé az eredeti épületeket, a mozaikdarabkák köré a teljes mozaikképet, a házfalak közé az itt élő rómaiakat és zsidókat. De igazából az erőd fekvése, környezete, hangulata és történelme izgalmas, semmint amit valóban látunk.

Mivel fenn az erődben nem csak nem lehet, hanem kifejezetten tilos is az étkezés, ezért a hegy tövében épült egy plázaszerű gyorsétteremudvar, egy "kihagyhatatlan" McDonald's-cal. Az udvar mellett van a modern Maszada Múzeum, amit inkább érdemes meglátogatnunk. Ha a környéken szeretnénk aludni is - ami logikus egy napfelkelte előtti túra esetén -, akkor a világ kevés úszómedencés, "luxus diákszállójának" egyikét érdemes választani, ami pont a hegy lábánál található. 

P1020334.JPG

Maszada Múzeum a hegy lábánál

A Maszada 2001-ben lett az UNESCO világörökségi listájának a tagja, és 2275 kilométerre található Budapesttől. A látogatáshoz érdemes megvárni a nyugodtabb, háború- és terrortámadás-mentesebb időszakot, bár ezt a környéket nem érinti a mostani konfliktus.  

Értékelése:

frac_06-10_37203_lg.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr396620405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taligamajom 2014.08.21. 08:24:13

Voltam ott... Gyönyörü, megkapó, kihagyhatatlan.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2014.08.21. 09:17:33

Hát engem kicseszettül nem érdekelnek a metszetpöcsűek. Akik még azt sem tudják mekkora lesz, de már levágnak belőle. Mert kell Jahve Istenüknek minden férfi pöcselőbőrkéje. Beteges egy lelkület ez. Sok-sok pszichiátert kell odaküldeni segélykét, és ha kigyógyultak, na talán akkor érdemes oda elnézni. Bár homokot és romokat máshol is lehet látni.

Butch Cassidy 2014.08.21. 09:35:47

Az azért erős túlzás, hogy fent nincs látnivaló. Pont annyi van, mint minden romos várban, plusz a vízvezetékrendszer, ami önmagában bámulatos, mert nem kis bravúr egy ilyen sivatagi tájon ivóvízzel ellátni ezer embert éveken át (sőt, fürdő is van fent). Felsétálni viszont nem mindig lehet, nekünk pl. le volt zárva az ösvény, mert túl nagynak ítélték a hőséget (vagy szükség volt a felvonó bevételére :)). Remekül kombinálható program a Holt-tengerrel és Ein Gedivel.

bazi-lika 2014.08.21. 09:38:21

@vilagnezet.blog.hu: a vélemény ízléstelen és a társadalom aljából eredhet

Tinman 2014.08.21. 10:13:03

Öngyilkosok lettek ahelyett, hogy harcoltak volna... hát inkább megtartom a véleményem.

RodrigeZZ 2014.08.21. 10:25:58

Maszada valóban kihagyhatatlan, és a magam részéről sajnálom, hogy a cikk szinte csak a napfelkeltére van kihegyezve, egyébként pedig karcolgatja a felszínt. Talán érdemes lett volna megemlíteni, hogy 70-ben verték le a zsidók felkelését, és ez a nem egész ezer ember tartott csak ki. A rómaiak először ki akarták éheztetni őket a sivatag közepén, de 2 év után rájöttek, hogy ez sokáig tarthat, ezért 72-ben egy teljes légió, és a környéken hadra fogható katonák együttesen kezdték az ostromot, ami 74-ben(!) járt sikerrel. Fontos azt is megemlíteni, hogy a zsidók vallásuk szerint nem lehetnek öngyilkosok, ezért kiválasztottak maguk közül 10 embert, aki gyakorlatilag kivégezte a többieket, ebből a 10-ből, pedig sorshúzással döntötték el az, aki megöli a megmaradt kilencet, majd ő egyedül lesz öngyilkos. (Az ásatások során találtak cserepeket, amire nevek voltak felkarcolva. Ezeket azonosították a régészek a sorsolás eszközeinek) Az, hogy nem lehet látni fent semmit, hát... sajnálni tudom, aki írta. Időszámításunk előtt épült rettentő nagy épületkomplexumról beszélünk, ahol mondjuk volt 12 db. egyenként 4000 köbméteres ciszterna (innen volt több évig vizük, míg a rómaiaknak nem) hatalmas gabonaraktárak, fürdő, stb. Ezek maradványait is jól lehet látni. Aki Izraelben jár mindenképpen nézze meg. Napfelkeltét lentről is lehet nézni, a Holt tenger felől felkelő nap valóban csodálatos. Nem ajánlom kezdőknek a kígyó ösvényt setétben.

szobatars 2014.08.21. 10:41:46

Ha mindenki öngyilkos lett, ki mesélte el a sztorit???

Amúgy pedig, nem hallottak Ben Hur-ról???

2014.08.21. 10:59:53

@szobatars: azok a rómaiak, akik másnap besétáltak az erődbe.
@vilagnezet.blog.hu: magvas gondolataid vannak. igazi gyökér vagy, gratula.
@post szerző: elképesztően béna fotókat sikerült feltenni. Semmit nem látni se a kilátásból, se az erődből magából.

Baloldali érték 2014.08.21. 11:16:22

Csak 6/10? Ez antiszemitizmus! Kötelező 10/10-nek lennie!

Egy Hun Hunniából 2014.08.21. 11:19:25

Inkább rohantak volna ki mint Zrínyi, a barmok!
("egy ellenséges golyót megérdemelt volna" Madách francia szín)

Talán attól féltek a nők meg lesznek erőszakolva, a férfiak pedig megölve, és a fordítottjában reménykedtek :-DDD

Egy Hun Hunniából 2014.08.21. 11:23:12

@bazi-lika: "a vélemény ízléstelen és a társadalom aljából eredhet "

A véleményed előítéletes, és emiatt korlátolt elmére utal. Szerintem! ;-)

István Kováts 2014.08.21. 11:32:29

Az öngyilkosság nem teljesen korrekt megfogalmazás, inkább tömegmészárlás történt amint néhány a ciszternákban elbújó és túlélő asszony mesélt el a római megszállóknak akik, nem túl megbízhatóan lejegyeztek. Flavius római hadvezér 960 öngyilkos vagy legyilkolt várvédőről beszél, miközben az ásatások összesen 28 maradványt találtak abból a korból. Lássuk be annak igen csekély a realitása, hogy az ókorban majd 1000 embert elszállítsanak beláthatatlan távolságra eltemetni!

Plumper_ 2014.08.21. 12:14:06

@Tinman: a mélybe vetették magukat. akkor, amikor biztos volt, hogy a rómaiak betörnek.
igen, tartsd meg magadnak a véleményed, jobb így mindenkinek.

@Egy Hun Hunniából: te is okádj máshol, hun kifliharcos.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.21. 12:35:58

@Tinman:

Öngyilkosok akkor lettek, amikor már nem volt esély a sikeres harcra.

nyisztor 2014.08.21. 12:57:55

Több nép és vallás története tartalmaz hasonló históriákat (pl örmény templomépítők, keresztény szűzek). Cinikus véleményem szerint az utókor próbál némi elégtételt adni az erőszakosan elhúnytaknak, a katarzis, példaadás, az utódok nevelése érdekében.
Nem tudom elfelejteni, hogy 2001 szeptember 11-én késő estig senki se tudta, hol van Bush.
Én sajnálom az áldozatokat. Lehet, hogy példaadás helyett - legalábbis egyik-másik - inkább evett volna Dózsa György húsából.

sanyix 2014.08.21. 13:00:04

Erről eszembe juttott a Sopranos jelenet amikor a zsidó moteltulajdonost szorongatják: "
zsidó: "-Volt egy erőd Maszada, amit 1000 zsidó védett a rómaiak túlerejével szemben, de ahelyett hogy megadták volna magukat, mind öngyilkos lett. Mi még itt vagyunk. És a rómaiak? Ők hol vannak most?"
Tony Soprano: "-Itt állnak előtted..."

yomsisi2 2014.08.21. 14:17:52

Tök jó! Arra lennék kíváncsi, hogy a sok okos szittya magyar hozzászóló, mennyire olvasott utána a történetnek, mielőtt itt ontja a hülyeséget magából?
Ja, könyvet venni a kezünkbe? Könyvet? Mi is az?
Elavult dolog igaz? Sokkal jobb üres fejjel élni. Tulajdonképpen megértem.

glad az egyetlen 2014.08.21. 15:23:07

Az öngyilkosságról annyit, hogy anno én is úgy reagáltam elsőre, hogy mi értelme volt ennek. Aztán azóta sokat megtudtam a római módszerekről és náluk nem az ment mint minálunk török időkben. Ez egy büntető hadjárat volt és a rómaiak szerették élve elfog és kegyetlenül elbánni az ellenségeikkel. Persze nekünk ennyi év távlatából, már ez nem olyan egyértelmű.

Kicsit más:
Amúgy ott a sivatag nem vörös, hanem inkább halvány barna, de persze romantikus naplementés képen, minden vörös. Már a Csedzsu-sziget cikknél lejött, hogy a viktoriánus karosszék-antropológia mintájára ez egy karosszék-idegen tájakat leíró blog. :)

glad az egyetlen 2014.08.21. 15:26:40

Amúgy a rómaiak annyira elszántak voltak, hogy meg kell büntetni a lázadókat, hogy a bevehetetlen erődhegyhez hozzáépítettek egy rámpát! Pedig nem kis magaslatról van szó! Mindezt a sivatagban, szóval a római mérnökmunka és logisztika, na meg állhatatosság is megérdemli a "kalap emelést".

Butch Cassidy 2014.08.21. 15:56:05

Ja, a rámpa eddig kimaradt, pedig kulcsfontosságú a sztorihoz. Egy az egyben megtekinthető a hegy felőli oldalon (onnan egyébként nem olyan rettenetesen magas a fal, de azért eltartott egy ideig, mire elkészültek). Még a római légiók táborhelyei is megtalálhatók az erőd alatt.

Ééén vagyokh azz, а Púúúzó! 2014.08.21. 16:26:44

Most dolgom van, de majd ha este kiborít az asszony jövök és zsidózok egy jót!

Balhorog12 2014.08.21. 18:06:48

@István Kováts: Akkor gondolom még nem hallottál arról az ókori római szokásról, hogy a halottakat nem temetik hanem égetik. Szerintem kezdj el kicsit művelődni, vegyél pár könyvet a kezedbe, kicsit tanulgass, addig meg csak szerényen...ha ez túl küzdelmesnek néz ki, akkor se kell elkeseredni! Lemész a kurultájra a többi műveletlen hülye közé ott így is megállod a helyed ;-)

asa77sol 2014.08.21. 18:43:14

Minden antiszemitizmus nélkül kérdem, hogy a hősiesség mitől következménye a tömeges öngyilkosságnak?

Űrhajózási Bundermajom 2014.08.21. 18:48:15

hát menne fel a tököm hajnali 4-kor 30 fokban...

Gino_a_raj 2014.08.21. 19:18:32

Megható és példamutató történet!
Kívánom hogy az összes zsidó kövesse a hős várvédők példáját!

UNWH 2014.08.21. 22:20:00

@vilagnezet.blog.hu:
1) Azt írod, hogy téged nem érdekel ez a poszt
2) De mégis rákattintottál - feltételezem, nem kényszerített erre senki
3) Ráadásul láthatóan nem szimpatizálsz az izraeliekkel
4) Tehát vagy azért olvastad el, mert mazohista vagy, vagy azért, mert gyűlölködni akartál
5) Akkor kinek is "beteges" a lelkülete??

tboros 2014.08.21. 23:14:09

@glad az egyetlen: Mint a posztból kiderül, napfelkeltekor jártunk ott, amikor garantáltan vöröslött a homok.

tboros 2014.08.21. 23:15:10

@gusthy1: A 10/10-et még keressük, de 9/10-et már kapott néhány világörökség tőlünk, érdemes végignézni a többi bejegyzést

glad az egyetlen 2014.08.21. 23:45:27

@tboros:
Én nem erre a részletre gondoltam: "...Ezen a tájon a napfelkelte leírhatatlan: teljes csend, kopárság, rengeteg madár és a naptól vöröslő várfal maradványok..."

Hanem a cikk elején lévő leírásra, ami marhára nem erről szól, hanem arról, hogy alapértelmezésben vörös ott a sivatag:
"...A Jeruzsálemtől és Tel Avivtól is néhány órányi autóútra fekvő Maszada pont úgy néz ki, ahogy a bibliai tájakat elképzeli az ember mielőtt Izraelbe utazik. Vöröslő sivatag, a semmiből abszurd módon kiemelkedő hegyek, elviselhetetlenül sós tenger, várromok. ..."

nitro1 2014.08.22. 01:00:20

@sanyix: Jaja, nekem is pont az. :-D

István Kováts 2014.11.04. 22:06:45

@Balhorog12: Sikerült lesüllyedned a kurultáj színvonalára! Ostoba, félművelt, kötekedő válaszod cáfolatára inkább nálunk avatottabbakat ajánlok a figyelmedbe: www.romaikor.hu/romai_elet/temetkezes/temetkezesi_szokasok/cikk/az_elhunytak_vegso_tisztelete
A hamvasztás jellemző temetkezési forma volt a szabadok és módosabb polgárok között, de a rabszolgákat és a szegényeket csak egyszerűen elföldelték. Ha jártál volna ott akkor tudnád, hogy a helyi, izraeli idegenvezetők is csak legendaként kezelik az öngyilkosságot és korrektül elmondják az általam leírtakat. Természetesen a mi történelmünkben is számtalan, hasonló, túlzó legenda van amiknek a korrekcióira a kurultájosok hozzád hasonlóan reagálnak.
Ajánlom még a figyelmedbe még az alábbi angol nyelvű linket, melynek elolvasása után köszönettel fogadom a bocsánatkérésedet: en.wikipedia.org/wiki/Masada

Víg László 2016.01.07. 16:19:28

Az erődöt lakó militarista, szélsőséges zsidó szekta nagyon sok ártatlan zsidót ölt le, rabolt ki!, a Maszada - ból kiindulva, a környező településeken.
Nem is érthető, hogy most miért olyan nagy látványosság ez a hely, ill. miért kezd lassan -, és tévesen - a bátorság jelképévé válni?.?.
A Rómaiak leverték őket a zsidó rabszolgákat felhasználva.... , igaz mielőtt a megsemmisítő csapást rájuk mérhették volna, megegyeztek, hogy ölik meg egymást, még a sorrendet is kidolgozták... A korabeli leírások is elszörnyedtek a sok idióta öngyilkos vérben-fagyott látványán... :( - érthetetlen, és értelmetlen a felmagasztalásuk!

Fóti Marcell 2016.03.16. 08:06:14

Kicsit kiegészíteném a cikkíró leírását a várról, tudniillik hogy "nincs ott fent semmi", ugyanis ott fent a világ nyolcadik csodája, Heródes két (!) kastélya van fent. A zsidó ellenállók is lényegesek, de könyörgöm, egy "pár évvel korábban" itt Heródes lakott többezres udvartartásával, fényes luxusban!
A legelső fényképeteken látszik, hogyan építette háromszintes luxusnyaralóját az örökpanorámába. (Ugyanazon a képen látszik a rómaiak által épített rámpa jobboldalon, amin feltolták a harci gépeiket közel a falhoz...)
Ugyan a romok nincsenek teljes mértékben helyreállítva, de a bronzmakettek mindenütt ottvannak, segítenek a megértésben. Irdatlan élelmiszerraktárak (vagy 8-10 brutális méretű raktár), helyreállított (!) fürdőkomplexum, benne frigidárium és padló+falfűtéses gőzfürdő, 2000 éves eredeti freskók a falakon, csempe a padlón. Wellness a sivatagban!
Na de hogy került ide a víz? A tavaszi esős évszakban óriási ideiglenes folyók alakulnak ki a Jeruzsálem közeli hegyekben leesett esőkből, és rohannak a holt tenger felé. Heródes ezeket a folyókat zabolázza meg, és vezeti be a ciszternarendszerébe, hogy annyi vize legyen, hogy abból egy hadsereg később gond nélkül évekig (!) ellen tudjon állni a rómaiak ostromának.
És a végén sem a víz vagy az élelmiszer hiánya miatt adták fel az erődítményt, hanem mert a rómaiak több év kemény munkájával rámpát építettek a hegy mellé, és besétáltak az erődbe.
Ami a környező falvak zsidók általi lerohanását illeti: nincsennek környező falvak. Ez itt a sivagag. Viszont fentről lenézve gyönyörűen látszanak az ostromló rómaiak táborhelyei.

Konzervtigris 2021.02.18. 11:37:14

@István Kováts: Bennem azért fölmerül a kérdés, hogy ha 28 csontvázat találtak, akkor mi történt a többiekkel? Akár öngyilkosok lettek, akár nem.

Összesen 28 védő lett volna? Ez sehogysem kerek.
süti beállítások módosítása