Wulingyuan Nemzeti Park (Kína)
2014. augusztus 06. írta: lehoczkim

Wulingyuan Nemzeti Park (Kína)

Az Avatar című film legszebb vidékeinek bejáráshoz nem kell egy másik planétára látogatnunk. A Pandora bolygón játszódó filmhez az ihletett ugyanis Kína egyik világöröksége adhatta, a Wulingyuan Nemzeti Park. A felhőbe burkolódzó karszthegyek között olyan érzés bolyongani, hogy folyamatosan azt várjuk, mikor bukkannak fel a kék színű alienek. 

P1030215.JPG

Wulingyuan sziklái a ködben

Wulingyuan Kína középső részén, Pekingtől 1500 kilométerre, Hunan tartományban helyezkedik el. Ez Kína első nemzeti parkja, ahol mintegy 3000 darab többszáz méter magas mészkőhegy (vagy talán jobb szóval mészkőoszlop) található, mintha egy hatalmas sündisznóvá változott volna a táj. A legközelebbi reptér Zhangjiajiében, másfél óra buszútra található. Ide naponta több járat indul Pekingből és Xianból is, így ha már Kínában vagyunk, akár a Tiltott város, akár az agyagkatonák miatt, könnyen elérhetjük ezt a misztikus helyet is.  

IMG_6371.jpg

Sűrű erdő a mészkőoszlopok körül

Misztikus ugyan, de közel sem érintetlen! Aki a ködbe burkolózó sziklákat látva kihalt tájra, nomád körülményekre és magányra számít, csalódni fog. Az utóbbi években Kínában rendkívüli mértékben megnőtt a belföldi turizmus, tömegek kelnek útra megismerni az európai mércével mérhetetlenül hatalmas országuk különböző tájait. Erre pedig hihetetlen gyorsasággal reagál az iparág; akár pár hónap alatt kiépítve a szállást, ellátást, szórakoztatást biztosító infrastruktúrát.  

Mi egyetlen kiadással korábbi Lonely Planet könyvvel érkeztünk, ami még elmaradott vidékről, szegény körülményekről írt, de a kiadásától számított két és fél évben felépítettek egy teljes üdülőfalut a városka szélén, és már épült egy következő, közvetlenül a nemzeti park bejáratánál. Ami dicséretes, hogy a modern üdülőparkban is figyeltek a táj jellegzetességeire, és azok visszaköszönnek minden épületen. A jól láthatóan újépítésű, de tradicionális elemekben gazdag épületekbe belépve viszont diszkókat, bárokat, ajándékboltokat, éttermeket találunk. Hiányt a turista itt nem szenved semmiben. És erre a legmeglepőbb példa a nemzeti park kellős közepén elhelyezkedő McDonald's. Nem valószínű, hogy illik oda, de sok kínai étel után érthető, hogy van, aki örül neki!

P1030186.JPG

 Wulingyuan mészkőhegyei

A helyszín a legenda szerint megihlette James Cameront is, így az Avatar című filmjében szereplő Pandora bolygó és Wulingyuan kísértetiesen hasonlít. Ha megnézzük a fenti képeket és az itt következőt, akkor nehezen mondanánk meg, melyik a valóság és melyik a számítógépes animátorok műve. Sőt, élőben a Wulingyuan Nemzeti Park sokszor még látványosabb is, mint amit filmen Cameron megteremtett. Bár tény, hogy Kínában a sziklák csak látszólag (a köd miatt) lebegnek. 

1649935_pichost.me.jpg

Az Avatar című film plakátja

A parkra érdemes több napot szánni. Nemcsak azért, mert belépőből eleve csak háromnapos vásárolható, hanem azért is, mert annak, aki szeret nagyokat sétálni, túrázni, akad ennyi időre bőven látnivaló! Feltéve, ha kegyes hozzánk épp az időjárás! Elvileg tavasszal lenne kevésbé ködös a táj, de ahogy itthon nem nagyon volt tél, ott is felborult a rend, és látogatásunkkor épp az évszakra nem jellemző vastag köd uralkodott az egész nemzeti parkban. Alacsonyabb részeken nagyon látványos így is, de egy-másfél óra kitartó lépcsőmászással felfelé pont nem egy jól megérdemelt panoráma, hanem vastag ködtakaró várhatja csak a túrázót. Így könnyen csak egy fehér foltot látunk ott, ahol a világ legmagasabb természetes hídjának kellene lennie. A "Halhatatlanok hídja" és a "Híd az égen át" két kőképződmény, mely a mészkőhegyeket kötik össze, több mint 300 méter magasan. Nehéz elsőre elhinni, hogy ezt nem a kínai mérnökök, hanem a természet hozta létre. 

Aki nem szeretné megerőltetni magát a (túl jól) kiépített útvonalakon sem, az panorámaliften, buszokon, kisvasúton és libegőkön tudja bejárni a parkot mindkét fő bejárata felől. A két bejáratot a parkon kívül buszjárat köti össze. A parkon belül pedig egy körülbelül kétórás sétával tudunk átjutni egyik részből a másikba. 

Ha helyi ételekre vágyunk, lehetünk eszméletlenül merészek, és "Ez a street food, nem a Zing Burger!" felkiáltással választhatunk a főutcán található kifőzdék aktuális kínálatából. Azaz az élve kihelyezett békákból, kígyókból, teknősökből, vakondokból(!), vagy akár a kihalás szélén álló tarajos sülökből. A friss alapanyag garantált, annyi biztos! Ha ehhez az élményhez kevés a bátorságunk, akkor beülhetünk egy étterembe, ahol angolul ugyan nem valószínű, hogy tudnak, de jó eséllyel vannak képek is az étlapon. Ha a hunani konyhával próbálkozna, érdemes edzettnek lenni a csípős ízekkel szemben: legalább három fajta csípős paprika kerül majd a tányérunkra.

P1030188.JPG

A Wulingyuan Nemzeti Park már 1992-ben UNESCO világörökség lett, és 7743 kilométert kell utaznunk ahhoz, hogy meglátogassuk. De még így is sokkal közelebb van, mint a Pandora bolygó.

Értékelése: 

frac_08-10_37227_lg.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr876565735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wazzed 2014.08.06. 20:25:37

Nagyon jó fotókat készített a poszter, gratulálok neki. Mikor volt Kínában?

tboros 2014.08.07. 14:43:49

@wazzed: Köszönöm! Részben iPhone-nal, részben egy kicsit komolyabb Lumix géppel készítettük, idén májusban, amikor beutaztuk Kína középső részét.

2015.05.23. 13:55:00

Gyönyörű hely lehet .
A híd klassz ötlet , főleg üvegből .

Pet1988 2018.08.20. 07:32:37

Valóban jó leírás, szép képek!! Én október közepén megyek, már alig várom!! :)

tboros 2018.09.26. 16:07:51

@Pet1988: Köszönjük, jó utat!
süti beállítások módosítása