Hvaszong erődítmény (Dél-Korea)
2014. szeptember 13. írta: tboros

Hvaszong erődítmény (Dél-Korea)

A dél-koreai fővárostól, Szöultól 30 kilométerre fekszik egy város, Szuvon. Koreán kívül kevesen hallottak róla, esetleg a 2002-es foci VB-ről lehet ismerős, itt is rendeztek meccseket. Pedig az 1,2 millió lakosú Szuvon, maga Korea kicsiben. Van itt világörökség listás erőd és városfal, Samsung fejlesztési és kutatási központ, a Távol-Keleten kívül elképzelhetetlen mennyiségű 30-40 emeletes lakótelep, nyers disznófejeket áruló piac, és toronyházak fölé magasodó keresztény katedrális. A múlt és a jövő, kettő az egyben.

P1040211.JPG

Kapu a szuvoni városfalon

A történelem során Szuvonnak a XVIII. század végén volt esélye, hogy a világ felfigyeljen rá. A várost Csongdzso király Korea fővárosának akarta megtenni, ezért építtette ide a Hvaszong erődöt és a várost akkor körülvevő hatalmas városfalat. A kísérlet megbukott, Szöul maradt a főváros, Szuvon pedig visszasüllyedt a nemzetközi ismeretlenségbe. Ma azonban már egy pörgően fejlődő, számos külföldit vonzó település, elsősorban a Samsungnak és az általa szponzorált felsőfokú képzéseknek köszönhetően. Meg persze az UNESCO-nak, ami a világörökség-vadászok számára célponttá tették a várost.

A Hvaszong erődnek jelentős hatása volt a koreai építészre, város-  és parktervezésre. Bár ma már nem tűnik hatalmas újdonságnak, hogy egy sok kilométer hosszú városfal és erdőrendszer véd egy várost, az 1700-as évek végén Koreában az volt a szokás, hogy a város és a védelmet nyújtó vár elkülönül. Azaz, amikor támadás ért egy várost, akkor a lakók a várostól távolabb eső várba menekültek. A Szuvont védő Hvaszong erőd ezért nagy újítás volt a környéken, hisz a város nagy része a falon belül volt. Ma már persze nem így van ez, hiszen gigantikus méretű toronyházakban lakik a helyiek többsége, messze a központtól. A korban szokatlan módon a falat építő munkások fizetést és orvosi ellátást is kaptak a királytól, azaz nem ingyen, robotmunkában kellett elvégezniük a feladatot.

P1040234.JPG

Harang a Hvaszong erdőben

A városfal megmászása egy kellemes néhány órás séta, hol erdei tájon, hol a város közepén vezet az út. Megkongathatjuk az egyik harangtoronyban a buddhista harangot, hogy teljesüljön a kívánságunk, vagy kipróbálhatjuk a régi idők sportjait, így a koreai íjászatot is. A falról jól látszik a döbbenetes méretű szuvoni katedrális is - meglepő módon minden ötödik koreai keresztény, így lépten-nyomon keresztény templomokba lehet ütközni. A városfalhoz közel fekszik a szuvoni piac, amit semmiképpen sem szabad kihagyni, mivel nyers disznófejet, kimcsit, szárított, sózott selyemhernyólárvát, élő polipot és egyéb finomságokat vásárolhatunk. Mindezt olyan pedáns tisztaságban, hogy az amúgy finnyás utazó számára is bizalomgerjesztővé válnak a piacon árult étkek. A selyemhernyólárva a helyi nass, az élő polip megevése pedig olyan bátorságpróba, mely számos halálos áldozatot követel minden évben.  

P1040229.JPG

Kimcsi árus a szuvoni piacon

P1040224.JPG

Disznófejek a szuvoni piacon

A pedáns tisztaságra amúgy is büszkék a szuvoniak: külön városnéző buszjáratot is indítottak, hogy az érdeklődők végigjárhassák az ötcsillagos szállodák fürdőivel vetekedő köz WC-ket!  Hasonlóan abszurd lehet számunkra a város közbeszédben és a városi zászlókon is használt új neve: „Happy Suwon”, azaz „Boldog Szuvon”. Itt biztos nem harcolnak az elamerikanizálódás ellen…

P1040212.JPG

"Happy Suwon" szlogen a városfal mentén

Szuvon 1997-ben került fel az UNESCO világörökség listájára, és 8190 kilométerre fekszik Budapesttől. Szöul belvárosából egy bő órányi buszútra található.

Mennyire tetszett ez a világörökség? Értékeld!
10 (Nagyon)
9
8
7
6
5
4
3
2
1 (Egyáltalán nem)
Poll Maker

Szeretsz utazni? Like-old oldalunkat itt! 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr386694873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása