A Péntek-mecset Iszfahánban (Irán)
2015. március 19. írta: tboros

A Péntek-mecset Iszfahánban (Irán)

Az iráni Péntek-mecset minden közép-ázsiai mecset prototípusa. Bármerre is járunk a környéken, a hasonló mecsetek mindegyikénél ez volt az ihletadó. Több mint 1200 éve kezdték az építését és még néhány évtizede is építettek hozzá részeket. A vallásos áhítat és a business itt sem különül el, a helyi bazár a mecset délkeleti szárnyánál van, így az Iránban oly' népszerű Rubik-kockát is megvehetjük mielőtt Allahhoz imádkozunk. 

cimg8944.JPG

Iszfahán városa Irán középső részén fekszik, és főterét (mely önmagában is világörökség) a világ legszebb terei között tartják számon. De főtértől néhány perces gyaloglásra újabb világörökségbe botolhatunk, a Péntek-mecsetbe, hivatalos nevén a Maszdzse-i Dzsom'e-be, mely fantasztikus kék színével, gondosan kimunkált díszítésével, monumentális bejárataival egyből lenyűgözi az utazót. A mecset több szempontból is egyedülálló. Egyrészről amiatt, mert több évszázadon keresztül organikusan bővült, alakult át. A muzulmán világban gyakori, hogy ahogy egyre nő a muszlim közösség, úgy bővítik a mecsetet is. De az iszfaháni Péntek-mecset esetében ez a folyamatos bővítés 1200 éven keresztül történt. Másrészről a mecset a város szerves részévé vált: hozzáépült számos más ház, sőt az óvárosi bazár is. Mivel Iránban továbbra is népszerű játék a Rubik-kocka, így a mecset felé sétálva meg-megállhatunk az árusoknál alkudozni a (nyílván hamisított) kockákra, vagy kanalazni egy kis rózsafagylaltot, ami a helyiek egyik kedvenc édessége. 

jame_mosque_esfahan_courtyard.jpg

Forrás: Wikipedia

A mecset legjelentősebb részeit 1000 éve építették a szeldzsuk törökök, akik abban az időszakban Iszfahánt tették meg birodalmuk fővárosának. Az épület a régióbeli mecsetek prototípusává vált azáltal, hogy itt jelent meg először a négy darab „íván” egy épületen. Az „íván” az iszlám építészetben az udvar felé nyitott, nagyméretű boltozott csarnok, igazából egy laikusnak ez tűnik fel elsőként ezeken az épületeken, mint a világ más részein, más kultúrákban szinte ismeretlen építészeti forma. Főleg, hogy ezek az íves formák lenyűgözően díszített csempékkel vannak kirakva, melyek kék színe az óceán kékjéhez hasonlatos. A Péntek-mecset négy ívánját összekötő falak révén ráadásul a mecset központi udvara egy egyedülállóan békés, nyugodt, védett helyet hoz létre, ami hatalmas kincs a sokszor zajos és poros város közepén.

a37be6e429980342a770e550439e455e36ebfce4.jpg

Forrás: Khanacademy.org

A mecset több mint 20 ezer négyzetméteres téren terül el, ezért egy komolyabb sétát igényel, mire alaposan bejárjuk. Érdemes akkor (is) felkeresni, amikor a hívők éppen nem látogatják, hiszen ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy szinte csak mi vagyunk az egész mecsetben  (vagy legalábbis úgy érezzük). Bár a közhiedelem ezzel ellentétes, Irán relatíve engedékeny a muzulmán vallási szabályok betartatásában, így a mecsetet azok is meglátogathatják, akik nem muszlimok. Nőknek természetesen (ahogy mindenütt az országban) kötelező a kendő és a testet elfedő ruha (ahogy ők hívják francia szót használva: manteau). De a ruházati kényelmetlenségért biztosan kárpótol az élmény.  

friday-mosque-of-isfahan.jpg

Forrás: tripadvisor.com

Az iszfaháni Péntek-mecset 2012-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. A mecset 3196 kilométerre fekszik Budapesttől, és az iráni fővárosból, Teheránból repülővel/busszal/autóval könnyen megközelíthető. 

Szeretsz utazni? Kövess minket a Facebook oldalunkon!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr647260427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.