Hampi műemlékegyüttese (India)
2015. január 25. írta: lehoczkim

Hampi műemlékegyüttese (India)

Kétszáz évig volt egy fél szubkontinenst elfoglaló birodalom fővárosa. Több százezer lakosával az akkori világ legnagyobb városai közé tartozott. Mára műemléképületből is több van itt, mint lakóból. Ez Hampi, az "Elfelejtett birodalom", Vidzsajanagara régen szebb napokat látott központja. 

dscn0343.JPG

Egy angol történész 1900-ban megjelent könyvében ragasztotta rá a Vidzsjanagara birodalomra az "elfelejtett" jelzőt. A 19. század végére már valóban illett is a környékre a szó, már akkor is csak a mostanra UNESCO világörökségi listára került romok árulkodtak egy korábbi dicsőséges múltról. Pedig a Vidzsajanagara birodalom fénykorában, a 15. század közpétől kétszáz éven keresztül az indiai szubkontinens egész déli részét magába foglalta, Hampi (pontosabban a település, amely helyére később Hampi épült) pedig több lelet szerint már a híresen vérszomjas hadvezérből erőszakmentességet hirdető bölccsé vált Asóka i.e. 3. századi birodalmában is létezett.

dscn0296.JPG

A város környékén, 26 km2-en több mint 1600 műemlék van szétszórva. Legnagyobb részük a vidzsajanagara időszakból származik, de több különleges épület akad a birodalmi központtá válás előtti időkből is, dzsáinista templomok mellett különleges, lépcsős piramisban végződő, 9-10. századi Siva-szentélyek maradtak fenn korábbról.

Hampi a földrajzi adottságai miatt jól védhető helynek tűnt, ez emelte ki a déli birodalom többi városa közül, és tette gyorsan hatalmassá. A város fénykorában 200-500 ezer ember is élt itt. Lakóépületek mellett szentélyek és katonai épületek sora épült. Erődök és bástyák sokaságával hét gyűrűt vontak a város köré. A hetedik, legbelső a városközpontot vette körbe, ez maradt meg a legjobb állapotban. A források szerint az egyik utca gyémántkereskedőkkel és egyéb drágaköveket kínáló árusokkal volt tömve. Ez a Pan Supaari Street még ma is megtalálható a városban, tábla jelzi a helyét, de mára a fűszerárusokénál értékesebb portékát itt nem találni.

dscn0324.JPG

Lotus Mahal, ahová csak nők tehették be a lábukat

A város feledésbe merülése az északi muzulmán uralkodók szövetségének 1565-ös győzelmével kezdődött a vidzsajanagara birodalom uralkodói felett, akik elhagyták Hampit, és tőle délre új uralkodói várost alapítottak, majd pár évtizeddel később a birodalmuknak végleg leáldozott.

Hampit a hódítók a város elfoglalását követő fél évben teljesen kifosztották, a hindu szentélyeket vallási okokból lerombolták, vagy jobb esetben csak a szobrok fejét, végtagjait törték le. De ha idő szűkében válogatni akarunk a fennmaradt szentélyek, katonai épületek, fürdők és paloták sorából, hogy melyiket keressük fel, és melyiket hagyjuk ki, még így is nehéz dolgunk lesz.

dscn0345.JPG

Hampi legismertebb szobra - Kőszekér

A Vittala templomegyüttes a leghíresebb az összes vallási eredetű maradvány között. A legikonikusabb darab, egy kőből faragott szekér is itt található. A templom oszlopainak különlegessége pedig, hogy üregesek, és a légmozgás hatására zenélni kezdenek. A brit gyarmatosítók nem akarták elhinni, hogy nincs valami egyéb trükk a hanghatás mögött, és ezért két oszlopot kivágattak a helyéről, de ők sem találtak mást, csak az üreges belsejüket. Itt található a király mérlegének elnevezett faragott kőszobor is, ahol a történet szerint az uralkodó bizonyos különleges napokon (például holdfogyatkozáskor) a saját súlyát drágakövekben és aranyaban kimérette, és a templomok papjainak adományozta őket. A másik fontos vallási épület a városon belül található, 49 méter magas Virupaksha templom, amely még a Vidzsajanagara birodalom előtti időkből származik, és kifejezetten jó állapotban maradt fenn.

dscn0329.JPG

Hampi - Elefántistállók

A katonai épületek közül a leglátványosabb az elefántistálló, 11 katonai célokra használt elefánt otthona. Tőle nem messze található a Lotus Mahal, egy kecses épület, ahová feltehetőleg csak az előkelő nők és szolgálóik tehették be a lábukat.

A Queen's Bath (a királynő fürdője) lépésről lépésre mutatja meg, hogy milyen izgalmas épület: a pereme alig emelkedik ki a földből, de ahogy megközelítjük, egyre többet látunk a mélyére vezető lépcsősorokból, amelyeknek a mintázata, ha sokáig nézzük, felér egy optikai csalódással. Ha pedig van alkalmunk le is sétálni benne, és magunkra tudunk maradni, semmi sem lesz körülöttünk, ami a modern korra emlékeztetne, és átélhetjük a hely időtlenségét. Sehol egy villanyvezeték, sehol egy tábla. Kevés helyen van csak erre lehetőség. 

dscn0310.JPG

Naraszimha, Visnu negyedik megtestesülésének szobra

Hampi ma a dél-indiai Karnataka államhoz tartozik. A hozzá legközelebb eső, tömegközlekedéssel (indiai körülményekhez képest) könnyen megközelíthető nagyváros Hospet. A felkapott indiai célpontokhoz képest jóval olcsóbb. Nyugati típusú szállásokat és éttermeket itt nem találni, viszont azoknak, akik kedvelik a fűszeres, vegetáriánus ételeket, nagyon jó dolguk van Hampiban is. Az egyik kedvencünk a Mango Tree nevű hely volt, ahol isteni lasszikat árultak, és ahol egy hatalmas fára erősített hintáról lehetett nézni a folyót. Mivel nem volt sehol kitáblázva az irány, a helyiekre hagyatkozva egy végtelennek tűnő banánültetvényen vágtunk keresztül, de végül megtaláltuk. Most rákeresve azt olvasom, hogy beköltöztek a folyóparti helyről egy kunyhóba. Nehéz elképzelni, hogy a hely hangulatát át tudták menekíteni. Friss tapasztalatokat kommentben örömmel fogadunk! 

dscn0295.JPG

Virupaksha templom

Hampi műemlékegyüttese 1986-ban lett az UNESCO világörökség része, és Budapesttől 6304 kilométerre fekszik.

Szeretsz utazni? Kövess minket a Facebook oldalunkon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr917014621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lobster thermidor 2018.06.27. 13:26:16

Elképesztő, varázslatos hangulatú romváros.