Le Havre újjáépített városrésze (Franciaország)
2017. január 09. írta: tboros

Le Havre újjáépített városrésze (Franciaország)

Ha egy francia város gyönyörű városközpontját próbáljuk magunk elé képzelni, akkor jó eséllyel középkori házak, szűk utcák, időtlen idők óta működő pékségek és gótikus templomok jelennek meg képzeletünkben. Van azonban Normandiában egy máshogy gyönyörű város: Le Havre városát a II. világháborúban porig bombázták, de egységes koncepció alapján betonból építették újra. Mára Le Havre arra lett példa, hogy hogyan lehet betonból ízlésesen építkezni.  

20150821_182358.jpg

A Le Havre-i városháza

Egy város, amely arról ismert, hogy a II. világháborúban lényegében teljesen elpusztult és jelenleg az ország első számú teherhajókikötője, ritkán szokott az utazók célkeresztjébe kerülni. Így van ez a francia Le Havre-ral is, amely annak ellenére sincs fenn egy átlagos turista bakancslistáján, hogy a belváros az UNESCO világörökségi listáján szerepel. Le Havre valóban csak egy néhány órás kitérőt ér meg egy normandiai utazásunk részeként, de kár lenne kihagyni, hiszen érdekeskontrasztot mutat a környék halászfalvaihoz és luxus-üdülővárosaihoz képest.

Le Havre városát I. Ferenc király alapította 1517-ben, annak érdekében, hogy kiszolgálja Franciaország növekvő volumenű tengeri kereskedelemét. A települést először - a király neve után - szerényen csak Franciscopolisnak hívták, később lett Le Havre-de-Grâce, azaz a Hála Kikötője a város neve. Az árvízi hajósként elhíresült Wesselényi Miklós is ezen a néven emlegeti még a várost az Útinaplójában, amikor az 1820-as években áthaladt a településen. Le Havre évszázadokon keresztül az Újvilág francia felfedezőinek központja volt, így gazdag, mozgalmas és nyitott városként polgárjai hatalmas vagyonokra tettek szert. Az egymás után következő francia vezetők felismerték a La Manche csatorna partján fekvő Le Havre stratégiai elhelyezkedését, így folyamatosan fejlesztették, és az ország áru- és rabszolga kereskedelemének központjává alakították.

Le Havre a XVIII. században

A város fekvéséből adódó jelenségét a nácik is felismerték a II. világháborúban, így 1940-ben elfoglalták Le Havre-t. A város lakóinak egy jelentős része elmenekült, mások az ellenálláshoz csatlakoztak, vagy a nácik ölték meg őket - de nyilván sokan kollaboráltak is a németekkel. Az épületekben a legnagyobb pusztítást azonban a Brit Királyi Légierő végezte a város felszabadításakor - több mint 12.000 épületet bombáztak le, míg sikerült 1944 őszén visszafoglalniuk Le Havre-ot a franciák számára. 

A II. világháború után azonban a teljesen elpusztított város újratervezésével egy belga-francia építészt, Auguste Perret-t bízták meg - és így kezdődött a város új, modern történelme.

20150821_191255_1.jpgPorte océan - Lakóépületek a La Manche partján, melyek modern városkaput szimbolizálnak 

Auguste Perret építészt szinte egész életében a beton szépsége fogta meg - ebből az anyagból tervezett templomot Reincy-ben, raktárt Casablancában, zenei iskolát Párizsban. Le Havre teljes újjáépítése rendkívül merész terv volt, hiszen semmit nem kívánt megőrizni a város régi épületeiből és hangulatából. Széles sugárutak, geometrikus formák, klasszicista formák jellemezték az új terveket. Sokunk számára ismerősek lehetnek ezek az elképzelések, hiszen a világháború után a keleti blokk országainak számos történelmi városát tették tönkre hasonló elképzelések mentén. Le Havre-ban azonban sikerült egyszerre modernet, funkcionálisat és a maga módján szépet létrehozni.    


A Le Havre-i városháza tornya

A megújulás szimbóluma az új Városháza lett, melynek árkádos homlokzata a klasszicizmust idézi, de a mellette lévő 70 méter magas beton óratorony emlékeztet minket arra, hogy mikor is épült ez a közintézmény. A városháza környékére az 1950-es években elkészült új tervek értelmében 330 lakást építettek, ahova közel 1000 új lakó tudott beköltözni. A kor legmodernebb találmányait is felhasználták a házak építésekor, így távfűtés állt rendelkezésre minden lakásban. Nemcsak rengeteg közpark került kialakításra, de a házaknál hagytak teret kerteknek, sőt kisebb erdőknek. Így a rengeteg beton ellenére sem vált szürkévé város. Az 1950-es években kevés európai városban jutott egy lakosra ennyi zöld terület, mint Le Havre-ban.   

20150821_182433.jpgPark, szökökút és lakóépületek a Le Havre-i városházával szemben

A város azonban egyáltalán nem akart elszakadni kulturális gyökereitől, így az újjáépítési projekt egyik központi eleme egy katolikus templom, a Szent József templom (Église Saint-Joseph) megépítése volt.    

20150821_184329.jpg

Église Saint-Joseph - Szent József templom 

A templom építése 1951-ben kezdődött Auguste Perret egy már meglévő terve alapján - eredetileg ezt a templomot Párizsnak szánta. Perret azonban 1957-ben meghalt, így a kész művet ő már nem láthatta. A grandiózus épület - mint ahogy már megszokhattuk - betonból készült - így a 110 méter magas templomtorony is. Mivel a templomba a fény 13 ezer darab festett üvegen keresztül érkezik, így az épület belseje egy percig sem rideg, inkább egy spirituális világítótoronyhoz hasonlít.

20150821_185048_1.jpg

A Szent József templom belseje

Le Havre fejlesztése azonban nem állt le a hatvanas években, és a következő évtizedekben is több - sokszor igencsak vitatott - épülettel bővült a város. Ennek egyik jelképe egy vulkánalakú színház és művészeti központ, amelyet az az Oscar Niemeyer tervezett, aki Brazíliaváros ikonikus épületeinek többségét is. A Vulkánban színdarabokat mutatnak be, hangversenyeket rendeznek, de itt van az egyik városi könyvtár is elhelyezve. 

20150821_183059.jpg

Le Volcan - A Vulkán művészeti központ

Le Havre arra példa, hogy igenis lehetséges egy tervezőasztal mellől elképzelt város szép, izgalmas és lakható -akkor is, ha betonból épült és szokatlan modern házakból áll. Le Havre azt is megmutatja, hogy Normandiát nem csak romantikus halászfalvak, monumentális katedrálisok és világháborús temetők miatt érdemes felkeresni.

Le Havre 1400 kilométerre fekszik Budapesttől, és legegyszerűbben Párizsba vagy Caenbe repülve közelíthetjük meg, ahonnan vonattal és busszal is elérhető a város. Le Havre újjáépített városrésze 2005-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára.   

Szeretsz utazni? Kövess minket a Facebook oldalunkon!

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr788045328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

jet set 2017.01.10. 18:53:18

Caenbe nem sokkal egyszerűbb elrepülni, mint magába Le Havre-ba.

tboros 2017.01.11. 11:02:42

Le Havre-nak tudomásunk szerint nem működik már a repülőtere. Caenbe nizzai átszállással lehet eljutni (Nizzába pedig olcsón Wizzairrel).