Kandy Szent Városa (Srí Lanka)
2016. február 06. írta: lehoczkim

Kandy Szent Városa (Srí Lanka)

Akié a fog, azé a hatalom - ezt tartják sokan a mai napig a srí lankai Kandy városában tartott Buddha fogról. A világörökségi listás város bővelkedik a furcsa érdekességekben: minden szerdán nyilvánosan megfürdetik a világhírű fogat; bombavizsgáló detekrotokon kell átvinni a Buddhának szánt ajándék virágokat és a látogatók megtekinthetik egy 50 éves fogőr-elefánt preparált tetemét is. 

Kandy volt a mai Srí Lanka utolsó szabad királysága. Kalandos taktikával évszázadokon át sikerült elkerülniük, hogy a gyarmatosítók tartósan elfoglalják a területüket. 1815-ben végül angol kézre került a város, benne pedig a buddhizmus egyik fontos zarándokhelye, a legendák szerint a Buddha fogát is őrző Szent fogereklye temploma. 

kandy_2.jpg

Bár sokak szerint az ereklye csak másolat, Kandyban ragaszkodnak ahhoz a változathoz, hogy a fogat még Buddha szantálmáglyájáról vette el egyik tanítványa i.e. 543-ban. Később Dantapuri  – ami ma az indiai Puri városa – királyának adta, ahol egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a fognak, pár évszázad alatt odáig jutva, hogy szentül hitték és hirdették, hogy akié a fog, azé a hatalom. Innen már csak idő kérdése volt, hogy mikor érzi ezt kihívásnak egy szomszédos királyság. Nyolcszáz évvel Buddha után olyan háború tört ki a fogért, hogy végül jobbnak látták a mai Srí Lanka területére átmenekíteni az ereklyét. A történet szerint a király lánya a hajába rejtve csempészte át a fogat a szigetország egyik buddhista kolostorába.  

kandy_1.jpg

Az ereklyéhez kapcsolódó kalandok persze még nem értek itt véget. A hatalom birtoklásához kötődő legendája miatt messzi királyságok is megpróbálták megszerezni. A mai Mianmar területén lévő Bago uralkodója egyszer ötvenezer fontot ajánlott a portugáloknak a fogért. Ekkora érdeklődés mellett nem is csoda, hogy őrzői több másolatot is készítettek az ereklyetartóból. Hogy végül nem ezek közül valamelyik maradt Kandyban, nem bizonyítható, de a Szent fogereklye temploma nem is szorul rá, hogy bizonygasson bármit, hívek tömegei töltik meg az épületet a napi három szertartás alkalmával, amikor megnyitják azt a termet, ahol az ereklyét őrzik. A szingaléz nevén Srí Dalada Maligawának nevezett templom nemcsak a helyi lakosok körében népszerű, hanem sok más ázsiai országból is rendszeresen érkeznek zarándokok. Szerdánként szimbolikusan megfürdetik az ereklyét, majd az ehhez használt vizet szétosztják a jelenlévők között, akik gyógyító hatást tulajdonítanak neki. 

kandy_4.jpg

A templom ellen kétszer követtek el robbantásos merényletet a Tamil Tigrisek. A második robbantásnál, 1998-ban a díszes főbejárat annyira megrongálódott, hogy nem tudták megmenteni, teljesen újat kellett építeni helyette. A régi bejárat darabjai mementóként a templom és a palota közötti kertben kaptak helyet. A polgárháború 2009-ben befejeződött, de a Szent fogereklye templomába a mai napig szigorú, a reptéri ellenőrzéshez hasonló biztonsági kapu után lehet csak bejutni. Valószínűleg sehol a világon nem esik át ennyi virág átvilágításon, mint itt, ahol szinte minden látogató hoz magával Buddhának felajánlásként pár szálat.

kandy_7.jpg

A Szent fogereklye temploma – praktikus okok mellett a fog birtoklásához fűződő legenda miatt is – része a kandy királyi palota épületegyüttesének. Maga a palota ma régészeti múzeum, a gyarmati időkben pedig a kormányzó irodájaként szolgált. A Kandy Nemzeti Múzeum is a palotaépületekben kapott helyet. Az épületegyüttes részét képező királynői fürdőt, az Ulpangét viszont a falakon kívül, a Kandy-tó partján nézhetjük meg.

A Wadahindina Manpagge épületben, ahol a királyi időkben az audienciákat tartották, ha külföldi vendégek érkeztek, ma egy kipreparált elefántot találunk. Az 1988-ban elpusztult Maligawa Raja a fogerekyle templomának elefántja ötven éven át szolgált Kandy legfontosabb éves ünnepén, az Esala Peraherán. 1950-től haláláig ereklyevivő elefántként övé volt a főszerep.   

The good luck elephantforrás: Wikimedia Commons

Az Esala Peraherát minden évben július-augusztusban tartják a fogereklye tiszteletére. A fesztivál feltehetőleg még esőváró ünnepként indult az i.e. 3. században. Mai célja és formája a 18. században alakult ki, amikor a király elrendelte, hogy az addig csak általa látogatható fogereklyét, pontosabban ereklyetartót a hívek is láthassák. Az ünnep 10 napig tart, 2016-ban augusztus 8-18. között. A fesztiválon díszes ruhákba öltöztetett elefántok vonulnak végig. A hagyomány szerint szerencse éri azt, aki előtt megemeli az agyarát az egyik. Mellettük a másik attrakció a tradicionális kandy táncokat járó táncosok felvonulása.  

Kandy dancersforrás: Wikimedia Commons

A kandy táncokat hagyományosan kizárólag férfiak táncolhatták, ma már női iskolák is vannak. A táncosok a feudális időben külön kasztot alkottak. Legismertebb, ves nevű táncuk eredetileg a megtitsztulás tánca volt, kizárólag vallásos kontextusban táncolták. A hozzá tartozó öltözetet, különösen a fejdíszt ma is szentnek tartják. Színpadra koreografált változatát gyakran emlegetik a kandy tánc szinonímájaként annak ellenére, hogy számos más tánc is tartozik ebbe a körbe. Esténként több helyszínen is tartanak előadásokat a városban a turistáknak. 

kandy_5.jpg

A srí lankai Kandy városa 7300 kilométerre fekszik Budapesttől, és a fővárosból, Colombóból legegyszerűbben vonattal juthatunk el oda. Srí Lankára számos repülőjárat közlekedik, Magyarországról akár egyetlen átszállással is eljuthatunk a szigetországba.  

A poszt szerzője a Jetwing utazási iroda és a Turkish Airlines sajtóútján járt Srí Lankán. Értesüljön a következő posztról is: kövesse a Világörökség blogot a Facebookon

 

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr368346468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.