Kinderdijk-Elshout malmai (Hollandia)
2014. augusztus 31. írta: lehoczkim

Kinderdijk-Elshout malmai (Hollandia)

Mik jutnak eszébe Hollandiáról? Ugye, hogy ott van az első három dolog között a szélmalom?! Jó eséllyel megosztott első helyen végez a tulipán is. Aztán, hogy harmadikként mi ugrik be valakinek, már inkább érdeklődés kérdése: németalföldi festők, csatornák, vöröslámpás negyed, gátak, kerékpárok, coffee shopok, és így tovább. 

DSCN4585.JPG

De az szélmalom az elsők között volt, nem igaz?! Épp ezért, ha még nem is járt Hollandiában, Kinderdijkről már biztosan látott képeket. Szélmalmok hosszú sora tükröződik a vízben. Ismerős? Tudta, hogy a legfestőibb holland világörökségnél készültek?

Kinderdijk 1740 körül épített malmainak nagy része ma is működőképes. A környéknek pedig még saját legendája is van, ami később népmeseként fennmaradt több országban. A látvány egyedülállóan romantikus, az infrastruktúra a hollandoktól megszokott módon kiváló, így pároknak és családoknak is ideális célpont. Kinderdijk bejárható kerékpárutakon, túrázva, és áprilistól októberig egy Rotterdamból induló sétahajóval is. De ha Amszterdamból indulna vonattal, akkor is elég egy nap a kirándulásra.

A szélmalmok azért épültek, hogy általuk tereljék a vizet, és szárazon tartsák az Alblasserdam árterületet a Lek és a Noord folyók között. Ennak a küzdelemnek a beáramló vízzel szemben már a 18. század közepén, a szélmalmok építésekor is több száz éves hagyománya volt a környéken. A területet még a középkorban csatornák és gátak rengetegével tették lakhatóvá. De az árvizek idején így is víz alá került.

DSCN4581.JPGKinderdijk neve is egy árvízhez kötődik. A fennmaradt történet szerint egy áradáskor 1421-ben a víz alá került területen egy bölcsőt vitt a víz, a bölcső pedig furcsán mozgott. Mikor a száraz rész közelébe ért a bölcső és ki tudták venni a vízből, akkor látták meg, hogy egy macska ugrált benne, hogy egyensúlyban tartsa. Így a bölcső nem süllyedt el, a benne alvó gyerek pedig szárazon és épségben vészelte át az árvizet. A történet meseként több országban is elterjedt. Kinderdijk pedig a nevét köszönheti neki. A szó ugyanis magyarul azt jelenti “gyermek gátja”.

A szélmalmok segítségével már tudták irányítani a víz mozgását, és az árvizeket is jobban meg tudták előzni. Ma már világhíres gátrendszer és szivattyúházak látják el ezt a feladatot, így Kinderdijk már csak látványosság. Azt, hogy hogyan működött fénykorában, a 2. számú szélmalomban lehet megnézni. Egyébként belépőt csak itt kell fizeni. Ezen kívül Kinderdijk teljes területe ingyenesen bejárható. Kinderdijk vonattal és busszal Utrechtből is könnyen elérhető, így összeköthető egy másik hollandiai világörökséggel, a Rietveld-Schröder házzal, amiről egy korábbi postunkban már írtunk. 

DSCN4534_1.JPG

A Kinderdijk-Elshout malmok 1997-ben lettek az UNESCO világörökség részei. A malmok 1144 kilométerre vannak Budapesttől, és több fapados  és nemzeti légitársaság is megy a környező városokba, így néhány óra utazással meg tudjuk látogatni ezeket a lenyűgöző épületeket. 

Értékelése:

frac_08-10_37227_lg.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr56653959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása